Cintia története – egy apró túlélő szerető otthont keresCintia mindössze másfél éves, vörös-fehér kislány cica, aki eddig nem sok jót látott az élettől. Egy tanyán született, ahol a cicák ivartalanítása zajlik – őt is ezért fogtuk be. Ám amikor a kezünkbe került, kiderült, hogy sokkal nagyobb bajban van, mint hittük…Az arcán mély seb tátongott, egészen az állkapcsáig ért. Egy fogát el kellett távolítani, a fülét kezelni kellett, és hetekig tartó antibiotikum-kúrán esett át. Fájdalmas időszak volt ez a kis testének – de a lelke közben végig ragyogott. Mert Cintia még így, sebeivel együtt is csak szeretett, bújt, dörgölőzött… mintha csak azt mondaná: „Kérlek, szeress így is, én akkor is adom minden szeretetem.”Mostanra szépen gyógyul, túl van az első oltásán, és már csak pár nap kezelés van hátra. Ivartalanítása után, várhatóan szeptember közepén költözhet végleges otthonába, de addig is lehet vele ismerkedni.Cintia igazi kis szeretetgombóc, aki kutyákkal és cicákkal is barátságban van. De legfőképpen egy ember szívébe vágyik beleíródni örökre.Ő csak egy biztonságos, szerető benti otthont kér, ahol soha többé nem kell félnie és fájdalmakat átélnie.Budapest és környékéről keresi a szupergazdit, örökbefogadási szerződéssel.
FIGYELEM CSALÓK! Minden biztonsági intézkedésünk ellenére az oldalon fajtatiszta állatokat kínáló külföldi csalók jelennek meg időről időre. Kérjük NE UTALJON PÉNZT senkinek! Ha ilyen hirdetést észlel kérjük kattintson a JELENTEM gombra és mihamarabb töröljük.
Kérlek segits nekem egy megosztással, hogy hamar gazdira találjak! :)