CICA
KERESÉS

Cilike, nőstény

_0
  • Kor: 5 éves
  • Neme: nőstény
  • Hol: Gyál
  • Ivartalanítva: Igen
  • Oltva: Igen

Mindenki megérdemel egy esélyt a boldogságra… de Cilike még közülük is kiemelkedik
Cili cica a kóborkákat érintő ivartalanítási programunk keretein belül került látóterünkbe. Ciliről szinte az első találkozáskor kiderült, hogy ő valahogy más… Nagyon más, mint a többi gazdátlan lélek: az emberi kéz érintését hálával, szeretettel fogadta és látszott a szemén , hogy szíve minden szeretetével vágyik arra, hogy valakihez tartozhasson .
Megtalálója már ekkor tudta, hogy Cilikét nem lehet visszatenni az utcára . Nem, mert Cili más. Ő nem csak fizikailag volt otthontalan , hanem lélekben is : egy elveszett kis lény, aki hazáját nem lelve bolyong a mindennapi élelemért .
És ahogy egyre jobban sikerült megismerni őt, kiderült, hogy az első sejtések beigazolódnak , hiszen Cili egy álomcica: kedves, bújós, hízelgő kis szeretetgombóc , aki folyamatosan “mesél” , mert boldog, ha végre figyelnek rá.
Napról napra hálás azért a kis törődésért is , amit most kap – de ahol most van, ott sajnos nem maradhat – ez nem egy otthon, csak egy átmeneti szállás számára…
Pedig Cilike nem kér mást, csak egy kis helyet a szívedben
Egy puha párnát
Egy nevet, amit hívsz, amikor hazajössz .
Egy életet, amit veled tölthet, nem az utcán
Cilike jelenleg Budapesten a 18.kerületben van itt lehet vele megismerkedni is .
Ha úgy érzed, hogy épp egy ilyen csodálatos kis lélek, az „Otthon” érzése hiányzik az életedből, hívd Évát, aki felkarolta őt a 06 30 688 8227 számon . Vagy minket a 06702056552-es telefonszámon.
Egyesületünk segít a kedvezményes oltásban és chipezésben , a FIV/FELV tesztet már megcsináltuk, negatív lett.
Nem tudod örökbe fogadni? Egy megosztás is életet menthet
Talán pont a te ismerőseid közt van az az ember, akinek Cili lesz a mindene
Örökbefogadási feltételek:
• Budapesten vagy környékére adunk örökbe, nagyon kivételes esetben messzebb
• Csak benti tartással, biztonságos ablakokkal, macska- vagy minimum szúnyoghálóval ellátva, bukó ablakokon védőráccsal felszerelve.
• Oltási könyvvel, oltva, féreghajtva, chippel és örökbefogadási szerződéssel, ivartalanítási kötelezettséggel. Ha másik cica mellé szeretnél örökbefogadni, cicádnak rendelkeznie kell negatív FeLV/FIV teszttel.
Magáért az állatért nem kell fizetni, viszont az oltások, chip és teszt árát adomány formájában elkérjük
A cicát csak biztonságos, a kiválasztott macskának megfelelő boxban adjuk át.
Ha szeretnél örökbefogadója lenni ennek a gyönyörű cicusnak, bemutatkozó leveledet a bundasbarat@gmail.com e-mail címre várjuk, vagy keress minket telefonon hétfőtől péntekig 15:30-18:30 ig, illetve szombaton a 06702056552-es számon. Ha nem vesszük fel, írj nekünk SMS-t, és visszahívunk!

FIGYELEM CSALÓK! Minden biztonsági intézkedésünk ellenére az oldalon fajtatiszta állatokat kínáló külföldi csalók jelennek meg időről időre. Kérjük NE UTALJON PÉNZT senkinek! Ha ilyen hirdetést észlel kérjük kattintson a JELENTEM gombra és mihamarabb töröljük.

Feladva: 2025. 06. 17.

Bundás Barát ÁVE 06 70 2056552