Nehezen, de sikerült becsapdáznunk egy kicsi törött lábú árva cicust, ma az ő segélykérését tolmácsoljuk felétek. Praclika nemcsak, hogy FeLV pozitív, de az egyik lábacskája még EL IS VAN TÖRVE szegénykének… ezért biztosak vagyunk benne, hogy csak a legigazabb szívű, legelhivatottabb gazdi fog érte jelentkezni.Befogása előtt valószínűleg néhány napja érte baleset, így amikor értesültünk róla, azonnal el is indultunk érte, hogy ne az utcán kelljen megküzdenie az amúgy sem könnyen indulóéletével. És bár meg van rémülve, ez a kis test most is próbál kitartani. Pracli nem panaszkodik – csak némán viseli, amit az élet mért rá, hiszen eddigi életében is folyamatosan csak túlélni próbált. Ő az cica, akik sosem ismerhette meg az emberi érintést. Nem tudja, mit jelent a biztonság, a simogatás, a szeretet…Azt hitte, az élet ilyen. Kemény, néma, könyörtelen. Ilyen volt minden napja… Most viszont itt az utolsó esélye arra, hogy megtapasztalja: lehet másképp is.Mert mi nem nézünk félre. Még akkor sem, ha mindenki más már lemondott róla. Pracli már állatorvoshoz került, a törött lábát kezelik, ami rendbe fog jönni, de a nagyobb sebek nem kívül vannak – hanem belül.És ezekre nincs gyógyszer. Csak TI vagytok. Akik segíthettek neki megtanulni: nem minden ember bánt.TÜRELMES IDEIGLENES BEFOGADÓKAT VAGY ELHIVATOTT GAZDIKAT KERESÜNK, AKIK ESÉLYT ADNÁNAK A LEGESÉLYTELENEBBEKNEK Mi visszük a felszerelést, az élelmet, álljuk az orvosi kezelést.Neked csak szívet kell nyitnod, és türelmet adnod.Pracli egy ártatlan lélek, akik nem kér mást, csak hogy élhessenek.Ne hagyjuk cserben!Budapest–Gyál 100 km-es körzetéből várjuk az ideiglenes gazdik jelentkezését!bundasbarat@gmail.com0670/205-6552 (H–P: 15:30–18:30, Szombat) – ha nem vesszük fel, írj SMS-t, és visszahívunk!
FIGYELEM CSALÓK! Minden biztonsági intézkedésünk ellenére az oldalon fajtatiszta állatokat kínáló külföldi csalók jelennek meg időről időre. Kérjük NE UTALJON PÉNZT senkinek! Ha ilyen hirdetést észlel kérjük kattintson a JELENTEM gombra és mihamarabb töröljük.
Kérlek segits nekem egy megosztással, hogy hamar gazdira találjak! :)